Szépirodalmi Folyóirat
"Szépszó és Értelem"
2015. március 10.
Kiadó-Szerkesztő: Kaskötő István
XIV. évfolyam 3. szám.
KÖNYVAJÁNLÓ
A MEK-ről letőlthető művek
Ajánlott Honlapok
Munkatársaink Honlapjai
Naplók, jegyzetek.
(blog)

Haza csak ott van, hol jog is van….                                                                 (Petőfi)

Hazám vagy végre, csillag-arcu ország,
hol negyven évig koldus idegenként
lézengtem csak, s miként a többi szolgák,
lázongtam, a robotban nem pihenvén.
Többé nem földesúr, nem szolgabíró,
nem nagybankár, csendőr, besúgó földje, —
a vak fájdalmat negyven éve síró
szememről gyengéd ujjakkal töröld le!
A miénk vagy már, dolgozók hazája,
hadd símogassalak meg romjaidban,
viruljon kerted minden rózsafája,
daloljon madár minden lombjaidban,
nőjjön nagyobbra minden rokkant házad,
s a hidak: kedves kincsei szememnek,
íveljenek megint Pestől Budának.
Láss végre békés, bölcs, teremtő rendet!
Eke, pöröly, toll népei: mi vagyunk az
igaz fiaid, lehelj ránk, karolj át,
benned mi és Te mibennünk virulhatsz,
szabadság földje, édes Magyarország.

1945. április 4.


                Hollós Korvin Lajos
                Hazám vagy végre...
Végh Sándor
A szegények vétke
1905-1971
Itt cikáznak e becsapott,
nyomorult, kicsiny állatok
az átlátszó üveg-kalitka
néhány liter vizében össze-vissza.
Nem is sejtik, hogy uruk én vagyok,
tőlem függnek, közibük nyúlhatok,
s egy gondolatra, - mert nem tetszenek, -
megtehetném, hogy éhen vesszenek.
Még csak nem is kell rosszindulat,
- ilyenek vagyunk, mi, a nagy urak, -
ha egy hétig mást őrölne az elmém
s az ő sorsukat teljesen feledném,
hassal fölfelé imbolyogna a
színen a kis víz nyolc fehér hala.
Nem tudnak rólam. És így jobb nekik.
Hogy fickándoznak, egymást kergetik,
vagy pihennek egy kavics mellett hosszan,
vagy megbújnak kanyargós, zöld bozótban.
Lenn az iszapból úgy hajt a növény,
akár valami tenger fenekén,
a víz is, mint a többi víz, olyan,
oxigénje van, hidrogénje van
s valódiak az iszap kövei,
a kis dobozban minden igazi,
és csak a napjuk villanylámpa csak...

Valahol messze hogy morajlanak,
tajtékot verve hogyan rengenek
édes tavak, sóízű tengerek.

1955

Büszke lehetsz, hiszen ember vagy!
Neked is kijár!

A fagyban, ha van
egy utolsó pillanat
- és van-,
egy halovány gondolat,
mely élet közeli sutaság,
végső jajkiáltás, halandóság,
amely talán megértő fülekre talál.

Büszke vagy, mert ember vagy!
Neked is kijár!

Két kezed fogod össze,
önmagadban régen
nem kapaszkodhatsz már,
mit sem ér, egészében egy
imát sem ér meg talán!

Büszke miért ne lehetnél?
Ember vagy!
Neked is kijár!

És kell egy másik kéz,
amelyik forró teát ad,
véletlen egy száraz kenyeret
estleg! Az akadt!
Talán egy puha takaróval
beterít, hogy ma, még kibírd!
És életben maradj!

Büszke vagy, mert ember lehetsz!
Neked is kijár!

Álmot simító mások keze csak
arra való, hogy behunyd két szemed,
élvezd a karácsonyi Ünnepet!
Nincs benne tévedés:
már ez semmi anyagi, mi
hazavonz, csak a meleg kenyér, a kalács!
Ha volna!

Büszke vagy, mert ember lettél!
Neked is kijár!

Ha volna a gyerekcsivitelés,
meg a talány. Boldog gyerekszobák,
szánkó híján csak egy üres lapát,
húzva csúszik, tovarepülve
és mi megyünk ráülve,
Apánk- Anyánk nyomán!

Büszke vagy, és légy is az!
Élni büszkén.
Ahogy Neked is kijár!

Kuczka Péter
Akvárium
1923-1999
Lassan széjjelfeszül az a képkeret,
mely közé beszorítanak a terek.
Lenyomataim görcsös faktúrákban
ülnek, s minden pillanatnak színe van.
Felül mindig a fekete. Pedig én
éjjelente szivárványról álmodom!
Úgy ölel, mint a legősibb hatalom.

Az estek csöndjébe fészkelem magam,
mint a hazatérő fecskék. A hajam
itt-ott ezüsttől fénylő – s míg takarom,
az idő gúnyosan pöröl, de hagyom.
Illattalan vágyat visz a képzelet,
a vándorló szavak kendőzetlenül
hullnak elém. Semmi nem írja felül

az ősi ösztönt. Előttem mély árok.
Mint a fák, egyenes derékkal állok.
E bősz dacot úgy elcsendesíteném!
Ám szelet, s vihart magam gerjesztek én.
Ó, de miként is lenne béke bennem,
mikor fák közt a fény is csak átoson.
Nem létező boldogságról álmodom.

Ki vagyok én, s mily titkok birtoklója?
A gondolat csak barázdáit rója…
és én már oly gyenge és fáradt vagyok.
Választalanul élek – úgy is halok.
Kinek lelke száll, boldog csak az lehet!
De hol van a szabadság, ki mondja meg?
A magány kimondatlanul is remeg.

Mikor a csönd szavak nélkül is beszél,
átkozott fegyvernek hallja mind, ki fél,
és bátornak csak az vallhatja magát,
ki át tudja lépni konok önmagát.
Közönségessé válni: örök teher.
Hol a szégyen a szívdobbanásba ver,
nincs ott már vigasz, és nincs új égi jel.



Arany-Tóth Katalin
Választalanul
Hová is menekszünk, mondd, hová,
ha feldúljuk egymás otthonát,
ellenünk fordul a szembe-szél,
az ember csak gyilkol, nem beszél,

milyen lesz a hús, a jó leves,
ha mindenki bűnbakot keres
és előveszik a bárdokat,
az ártatlan gyermek áldozat,

dicsőséggé válik köpködés
és fojtogat majd a drótkötél,
különbek lesznek az állatok,
mint mi, az útszélen száz halott

bűzlik ázottan, temetetlen:
ha gondolkodni lehetetlen?
Hová is menekszünk, mondd, hová,
mikor elszakad a pókfonál?
Ódor György
Pókfonál
Van, ki ma bankot igazgat, képviselő, aki gazdag,
boltja is annyi, ahány, jól fogy az áru, dohány.
Míg hazahajtja a Porschét, tán gyalogost se tipor szét,
s halk zene szól vagy a rock... Jaj, ti szegény magyarok!


Ricza István
Szegény magyarok
Engem a törvényszerűségek
vittek át völgyeden,
tépetten bár, sebbel tele, de
megérkeztem
piramisod falaihoz, megfejteni
a hieroglifákat,
mik nélkül vagy töredék –,
Nagy Egész.
Buta fellahként hogy rótta volna
fel történeted a Fáraók tollnoka,
ha nem ismerte az Eredetet,
a Nílus Szent Forrásvidékét?
Hát örökké fellah legyen az
ismeretlen tájon az Ember;
eltiltva gőgös titkaidtól,
Világpiramis?!
Horváth-Hoitsy Edit
Ré titka
1929-2007
                                         „Óh, csodálatosak kik ide jöttetek élni…”

Megyünk Őllei Istvánnal a présháza felé, ahová meghívott egy kis pinceszagra. Nincs messze, jó sétányira esik a falutól. Kellemes júniusi délután van, fenn a magasban könnyű fehér bárányfelhők úsznak, a levegő pedig nyári illatokkal terhes. Minden úgy van, mint régen, a fák alá húzódott földúton lépésenként jön elénk a táj. Nem vagyok idegen a faluban, mivel az egymást követő évek során tavasztól őszig többször megjelenek itt néhány napos rokonlátogatásra.
Szűkebb hazámból, az Alföldről járok ide, és idők folyamán egy kisebb baráti körben érezhetem magamat, akik poharat raknak elém, és azt mondják: kóstold, ez az újbor az előszedésből, és ugyanígy, amikor az óbor ideje jön el.
                                                                            tovább>>>
Verasztó Antal
Különös délután
Ha nem lett volna ott a puszta, embert hántó gyűlölet,
a pánik és a díjra éhes zsibbasztó, konok gyanú,
hol házak égtek s minden pince csapda volt és rettenet,
ha nem hurcolták volna anyját
messze földre alig kamasz emberek –
tán másképp kezdte volna el kis életét, de így esett.

Láthatta a kínok fényét, a máglya fénye felcsapott,
míg házukban az élet lassan, félhomályban ballagott.

Kétéves volt úgy nagyjából, hogy apja ölbe vette őt,
s sárga haját simogatva
kérte csendes, átvirrasztott hajnalon,
mondd utánam, édesem,
lassan, halkan azt a szót, hogy „Irgalom”!


Király Gábor
A tanítás
Még szürke a reggel,
Nem rebben ág sem,
Egy füst kígyó nyújtózik tétován
Házak tetején gubbasztó varjak,
Mint sirató asszonyok –
Elcsendesedve hajnal után.
Ködfoltok mozdulnak lassan
Utcákon kószáló kísértetek
Halvány alakjuk, mint
Éjjeli tivornyát viszi a hátán,
Tudja nem várják,
De haza ténfereg.
Otthona fent van,
Napsugár tolja alakját,
Formátlanságát
Könnyű lég felé,
Tisztul az utca, a parkok,
A fák között eltűnik az éj
Halkan, semmivé…

Bp. 2015. jan. 31.


Bodó Csiba Gizella
Ébredő
Mi ez a fülzúgás megint?
A fehér zaj körülvesz,
megőrjít, szétzilál, dezintegrál.
Nem segít rajta sem tabletta, se szesz.
Valaki apró csontokon táncol.
Ezer reccsenést egyenként hallani,
míg egybefolyik, elmosódik minden,
hullámként dobálnak a káosz hangjai.
Tűéles fájdalom süvít
fogorvosi fúróként, amint
aprólékos, szörnyű türelemmel
a fájó pontokra rátapint.
Vadul ráng az arc minden izma.
Közeledik egy szörnyű kataklizma…
Fekete csuklyában fejedhez áll,
részvétlen vigyorral a közönyös halál.
Eljött most az idő, a pillanat drámai.
Nincs idő és erő valamit mondani.
Hirtelen valami megpattan…
A végtelen csend pofonként csattan.

Kajuk Gyula
Szélütés másodjára
Rozzant fakunyhók szerteszét dobálva…
Nyugatnak fénye néhány ház falán.
Az ucca deszkáin drága prémbe járok.
Rám nevet egy-egy víg orosz leány.

Mellette az Irtis fenékig befagyva,
csikorgó hideg, s fénylő tiszta hó.
Itt-ott lengyelek szomorú félénk arca
s néhány nyomorgó, bús alattvaló.
Bányai Kornél
Omszk
1897-1934
......
Duray Tíbor
festőművész
Bizet
Symphony No: 1.
II. Adagio
New Zeland Symphony Orchestra
Donald Johnson vezényel
Tartalom
1. oldal
próza, versek
2. oldal
próza, versek
3. oldal
mikroszkóp
4. oldal
műhely
5. oldal
kortársak, mesterek
Albert-Lőrincz Márton:
Londoni zsánerkép
Baranyi Ferenc: Egyszerű
Bárdos László: Osztálytárskereső
Bittner János: Mese születik
Debreczeny György: alulról szagolom
Fetykó Judit:
Berti, meg azok a dolgok…
G. Ferenczy Hanna: Rohannak...
Juhász Ferenc: Mária
Kamarás Klára: Ünnepi percek
Kántor Zoltán: Láttam az embert
Karaffa Gyula: A vadnyúl fia
Kaskötő István: Írni kell!
Koosán Ildikó: Talán számadás 2014
Kő-Szabó Imre: Nyári meló
Köves József: Sólet-szonett
Lelkes Miklós: Széljegyzet
Pápay Aranka: Karcsika
Pethő N. Gábor: Fragile
Rada Gyula: Centrálé
T. Ágoston László: Indulás kürtszóval
Tiszai P. Imre: Kisfiam
Vadász János: Élet-halál-játék
Vihar Judit: Öt haiku


Lehoczki Károly
Táncos darab után.
Szepes Erika
„Az innen-létből sohasem elég”
Lászlóffy Csaba Iker-köteteinek olvasásakor

Lászlóffy Csaba
versek, próza
1945. április 4. Felszabadulás.