3
Lelépeget a lépcsőn
az ifjú pályatárs
le a büfé mellett
el a büfé mellett
hadd igyanak mások
a bárpultnak dőlve
hadd vigasztalódjanak
hadd nyomorodjanak
hadd magányosodjanak
vesztegessék a percet
ellépeget a büfé mellett
be az asztalokhoz
nem ül ott most senki
üres minden asztal
vége a komédiának
kabátokért állnak
akik épp nem isznak
nem beszélnek várnak
lépnek megint állnak
fanyar mosolyognak
az ablakra merednek
ki a hideg télbe
bele a sötétbe
bele a semmibe
önmagukba néznek
neki is ott áll már
a filigrán nője
kurtán intett neki
nosza be a sorba
nosza kuss kisanyám
tiéd a kabátok
engem fontos munka
szólít el most félre
be az asztalokhoz
nincsen ott most senki
csak egy öreg fickó
bambul falnak dőlve
a jó fenét akarhat
le is van izélve
leteszi magát a rozoga székre
megkoptatott székre
leöntött kárpitra
s kirakja füzetét
vaskos spirálját
a műanyag lapra
és máris ír nem néz fel
veti a betűket
csak úgy sorakoznak
ezüstös ironja
vastagon okádja
sorát a soroknak
aztán mégis vizslat
a szemüvegén túlra
de a támaszkodóra
még pillantást sem vet
be a múltba réved
félórányi múltba
hogyan kavarogtak
a táncosok ott benn
a színpadon ott fenn
fények gyúltak hunytak
féktelen ritmusban
dobbantva pörögve
rebbentek vegyültek

  Táncos darab után
a táncosok a táncosok
a dallammal a szöveggel
pöccre kiszámolva
neki a fejében
nagy vihart kavarva
szavak pörgés fények
valami rejtelmes
csodás értelemmé
már-már összeálltak
s most ezt az értelmet
kell itt megmarkolja
el ne felejtse
el ne mulassza
csak nem holmi kabátra
váltja a szent percet
és a tolla ádázul
ontja egyre ontja
végül mélyet sóhajt
titokzatos mosolyt
tűr vissza szolidan
a füzetet gondosan
táskájába rejti
marhabőr táskába
csatját rácsatolja
hóna alá nyomja
s pásztáz a ruhatárhoz
árva kicsi nője
ott ácsorog árván
elment már mindenki
csak ő a két kabáttal
téblábol bágyadtan
meg a pultnak dőlők
isznak isznak isznak
no és a vén hülye
posztol a fal mellett
gyerünk a kabáttal
gyerünk föl gyerünk ki
bele a világba
őszi leveleket
kotor a folyó felől a szél
fagyos januárban
ezerszer foltozott
úton átdöcögve
bele a metróba
bele villamosba
utcán hálók lábán
ügyesen átlépve
autók vad hadába
bele a halovány
cidri éjszakába
csinos hasított bőr
táskával hónaljban
gallérba lihegve
belülre boldogan
haj – ott az ő kincse
haj – micsoda gyöngyszem
maga a lét rejtőzködik
vigyázott melegben
párás izzadásban
csak elő kell húzza
pindurt megigazítsa
amikor az ideje eljő
s a pillanat felnő
megírja dicsőséges főművét.


......